Marblebog vs Tales of the Morbid Butchers fanzine (#7, 2020)

Az alábbi interjú 2020 februárjában készült Sorger által.

– Üdvözöllek, Gábor! Mindenekelőtt el kell mondanom, a most következő beszélgetés igazán megtisztelő a számomra és örömömre szolgál, hogy a MARBLEBOG ismét ereje teljében alkot.

– Sziasztok! Részemről a szerencse.

Emlékeim szerint a MARBLEBOG „első fejezetéhez” köthetően 2013-ban jelentkeztél legutóbb kiadvánnyal, amely a német BILSKIRNIR zenekar társaságában született meg a magyar Turanian Honour Productions gondozásában. Kérlek, mesélj erről a megjelenésről, valamint foglald össze a csoport első, bő évtizednyi alkotói folyamatát!

– A régi korszakból valóban az volt a legutolsó kiadvány, de csak mert tíz évbe telt, mire kijött. Még 2003-ban találtuk ki, hogy csinálunk egy közös kislemezt, de csak 2007-re készültek el a felvételek, és végül még újabb 6 évig tartott, mire ténylegesen megjelent, már nem emlékszem, hogy miért. Egy-egy feldolgozás szerepelt rajta mindkét formációtól, német oldalról a KATATONIA „Day“ című dala, részünkről pedig a „Nightly Kingdoms“ átirata a VARATHRON-tól. Igazából annak az időszaknak az utolsó új felvétele az „Úttalan utakon“ című dal volt a VORKUTA zenekarral közös split lemezről, de már az is 2008-ban megvolt. Az összes régi MARBLEBOG felvétel 2001-2008 között lett rögzítve. 3 albumom jelent meg, és összesen 10 másik zenekarral volt megosztott kiadványom. 2009-ben meghívtak egy amerikai black metal/noise fesztiválra, ez volt az egyetlen MARBLEBOG koncert, erről néhány dal meg is jelent a „Live in Chicago“ EP-n. Ezután a következő felvétel már a mostani lemez.

A Nostalgic Moods In Grimwoods kazettán felbukkanó, hangzatos Archaic Grim Black Metal meghatározással mi volt a cél, mit kívántál a zene nyelvén formába önteni?

– Előzetesen meg lett promózva a debütáló demo a Stygian Shadows fanzine-ben, kellett valami szöveg. A figyelem felkeltése volt a cél, hogy itt régi típusú, primitív black metalra lehet számítani. Egy időben hermit metalként is aposztrofáltam a zenémet, hogy távolságot tartsak a tipikus sátánista black témáktól, mindig inkább egy természet közelibb és gondolatilag kifinomultabb világot céloztam meg. Ma már egyszerűen black metalt szoktam írni. De mindegy minek hívjuk, számomra mindig maga a zene volt az elsődleges.

A Forestheart album vinylen is megjelent, de ezen túl inkább a kislemezek, a kazetták és a CD-k voltak fókuszban a MARBLEBOG esetében. Mit gondolsz, van igény, esetleg esély a többi, ez idáig ebben a formában publikálatlan anyag megjelentetésére? Egy archív vinyl box például igazán impozáns lenne.

– A „Csendhajnal“ albumot két kiadó is ki akarta már adni LP-n, de mindkettőnél problémák voltak a gyártás körül, végül egyik sem valósult meg. A jó hír az, hogy ha minden igaz, 2021-ben végre tényleg megjelenik, immáron egy harmadik kiadónál, de egyelőre nem mondanék nevet. A „Kietlen“ lemez valószínűleg szintén ki fog jönni LP-n, de mikor ez az interjú készül, még a CD és póló kiadással van elfoglalva a kiadó, így nem tudok konkrétumokat. Vannak egyéb tervek is, a 2003-as „Ermitus“ mini-albumot szívesen látnám LP-n (ez 2020 tavaszán egyébként megjelenik kazettán), és a két korai demót is egy gyűjteményes LP-n, meglátjuk, hogy alakul. Őszintén szólva, szerintem a MARBLEBOG nem eléggé ismert egy általad említett vinyl boxhoz.

Korábban úgy nyilatkoztál, hogy a zenéd által festesz hangulati tájképeket. Hogyan működik ez jelenleg és aktuálisan mi inspirál elsődlegesen?

– Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, zenével fejezem ki, amit szavakkal nem tudok. Bizonyos típusú érzéseket, hangulatokat a MARBLEBOG keretein belül, másfajtákat meg az egyéb formációkon keresztül. Inspirál a környezetem, életesemények, más zenék és művészi alkotások, bármi begyújthatja a szikrát.

Érzésem szerint a MARBLEBOG kiemelten erőteljes érzelmeket közvetített és közvetít jelenleg is a zene nyelvén, amelyek befogadásához a hallgatóság részéről azt hiszem ajánlott legalábbis némi befogadásra alkalmas kompatibilitás, továbbá szellemi párhuzam. Nyilván nem a prédikáció a cél, de akarva – akaratlanul mégis üzenetet közvetítesz. A kompetens személyek esetében ez kitüntetés és kiváltság, mindeközben felelősség is. Milyen kulcsszavakkal tudnád összefoglalni a jelenlegi aktivitásodat?

– Világba vetettség, örökkévalóság, világűr, tudati tisztaság, természet, végesség, mulandóság, ilyesmi témák szoktak visszatérni. A demós korszakot követően az első három albumon már nem is voltak szövegek, a harmadik lemezen pedig még ének sem. Az teljesen instrumentális szintetizátor zene volt, néhány vers került csak be a borítóba, amelyeket a szellemi útkeresésem inspirált. Ezúttal írtam ugyan szövegeket, de csak mert jobban szól egy ténylegesen előadott szöveg, mintha csak halandzsa lenne. Nem szeretek szövegeket írni, fölösleges kényszernek érzem. Olyan tökéletlenek a szavak, ráadásul angolul soha nem fogok tudni úgy írni, mint magyarul – magyar éneket viszont nem akartam. Próbáltam korábban például az EVILFEAST-tel közös split anyagon, de be kellett látnom, hogy az angol szöveg hangzása jobban passzol a zenéhez. Ahogy felénekeltem a lemezt, el is felejtettem a szövegeket, most vettem elő őket megint, amikor rákérdeztél.

Hogyan fogalmazódott meg benned az igény a Kietlen megszületésére? Mutasd be kérlek a visszatérő albumot! Van partnered a zenében, kik alkotják jelenleg a MARBLEBOG – ot?

– 2010-ben jegeltem a MARBLEBOG-ot, akkorra megfáradt a dolog. Aztán eltelt pár év, és elkezdett hiányozni ez a hangulat, illetve volt egy fél albumnyi megmaradt témám is nagyrészt 2005 környékéről, de még 2003-ból is. Nem szeretek félbehagyni semmit, így ott volt bennem, hogy majd egyszer befejezem azokat az ötleteket. Az élet sajnos folyamatosan közbeszólt, nem voltak meg a zenéléshez szükséges körülmények. 2018 őszén aztán megjelentettem az ASATTARN első albumát, erre pedig felkerült két klasszikus gitárral felvett dal, amiben felhasználtam néhány eredetileg a MARBLEBOG részére írt témát. Utána ahogy hallgattam ezeket, éreztem, hogy mégiscsak meg kell csinálni torzított gitárral is. Innen egyenes út vezetett a „Kietlen“ albumhoz. Pillanatok alatt megszületett a teljes anyag, a riffek fele új, de szépen elvegyülnek a régiekkel, szerves egységet képez az egész. Egyedül írtam az összes zenét és szöveget, minden hangszert egymagam játszottam fel, a keverést, fotókat, borítót is én csináltam. Az anyag személyessége miatt ez koncepció volt, nem akartam segítőket, vendégeket. Klasszikus gitáros intro és outro foglalja keretbe a dalokat, ilyet korábban nem csináltam. A lemez gerince 5 black metal dal, lassú, legfeljebb középtempós ritmusokkal, magasra EQ-zott gitárokkal, torzítás nélküli basszusgitárral (most először bőgőztem pengető nélkül), Gollum-szerű extrém énekkel, mint az első EMPEROR, első TROLL, első BISHOP OF HEXEN lemezeken (ez egyébként véletlenül alakult így, de nagyon bejött ez a hangképzési stílus), és ezúttal nincsenek külön ambient dalok, viszont minden dalban van szintetizátor. Egy epikus albumot akartam elkészíteni. A strukturáltabb formában történő zenélést – értsd: dalok összerakása az otthoni prüntyögésen túl – ambient formában kezdtem újra az ASATTARN-nal, így nagyon belemerültem a szintetizátorokba, ez pedig természetes módon átkerült a MARBLEBOG-ba is. Úgy érzem rátaláltam egy sajátos világra ezzel a lemezzel.

Ismerjük egymást személyesen is és tudom, hogy a black metalt egészen más módon látod és kezeled, mint 15 – 20 évvel ezelőtt. Mire érdemes szerinted aktuálisan figyelni egy jelenkori black metal produkcióban, mitől lesz értékes számodra egy megjelenés a meghatározott műfajon belül?

– 15 évesen merültem bele ebbe a világba, természetes, hogy 22 évvel később máshogy látok sok mindent. 15-20 éves korom között olyan volt ez, mint valami vallási fanatizmus, vagy mint egy súlyos drogfüggőség, minden csak erről szólt. 21 éves koromra már készen volt az első három MARBLEBOG album, ezt a mániákus tempót és elborultságot nem lehetett hosszú távon csinálni. Ma alapvetően egy pozitívabb életszemlélettel rendelkezem. Talán David Lynch mondta, hogy a sötétséget tartsd a művészetedben, ne engedd be az életedbe, teljesen egyetértek ezzel. Mindenkiben vannak obskurus érzések, gondolatok, ezek megélésének, átformálásának jó módja lehet egy extrémebb zenei alkotás. Black metalban elsősorban az epikusabb, fenségesebb anyagokat szeretem. Ennek elemei a fentebb már említett magasabb fekvésű ének, atmoszférikus szintetizátor pad-ek, általában nem túl gyors tempó, természet-közeli vagy kozmikus témák. Ma már nem szeretem, ha túl sűrű a kása, szólaljon meg rendesen a zene. Ha nem túl száraz a hangzás, akkor a jó minőség felerősíti az élményt, nem elvesz belőle.

Hogyan látod jelenleg, milyen úton haladhat tovább az egyetemes black metal? Lehet még újdonsággal szolgálni a műfaj keretein belül, vagy esetleg szükségtelen szélesebbre taposni az ösvényt?

– Már csak az idő szűkössége miatt is inkább a saját zenéimre koncentrálok, nem foglalkozom vele, hogy merre tart a színtér. Nagy vonalakban követem a történéseket, de nem olyan kitüntetett figyelemmel, mint régebben. Zenekarok emelkednek fel és tűnnek el, egyeseket felkapnak és sztárolnak, sok szerintem értékesebb zenekar meg feledésbe merül. Ami a műfaji kereteket illeti, nem kell feltalálni a spanyolviaszt, de érdemes törekedni a saját hang megtalálására. Hallgatok másfajta zenéket, amelyek hatását nem lehet direkt módon a MARBLEBOG-ban hallani, mégis ott vannak, ettől lesz meg a sajátos íz. Most a „Kietlen“ lemez kapcsán többen is írták nekem, hogy egyedi lett az album. Én is úgy érzem, hogy más, mint amik manapság black metal címke alatt kijönnek, de nem tudom objektíven megítélni. Úgy tapasztaltam, hogy erőltetni nem szabad semmit, inkább legyen tíz év alatt egy album, de abban legyen benne minden, minthogy kényszeresen csináljak valami fércmunkát. Más idődimenzióban gondolkodom. Ott van például a KVIST vagy a THE EYE, egylemezes formációk, zseniális albumok. Ezek számomra értékesebbek, mint sok folyamatosan aktív, turnézó zenekar a menetrendszerűen kiadott lemezeikkel.

Mindig jellemző volt rád a zenei sokszínűség akár a MARBLEBOG esetében is, de több projekt mögött is álltál a múltban és állsz jelenleg is. Mesélj kérlek erről a múltra, a jelenre és a jövőre is fókuszálva!

– Mikor még Miskolcon éltem, rengeteg közös zene született Székely Csabi és Antal Krisztián barátaimmal. Még nem ismertem őket, amikor ők már ontották a TOLUOL, NORA és egyéb projektek anyagait. A legismertebb zenekaruk a legendás SZÖGLETES ÜVEGGOLYÓ lett. 2000-2001-ben kezdtünk el komolyabban közösen zenélni. Csabival csináltam a FAHALMAZ, TETH, WORGULDUM projekteket, ezek nagyrészt ambient cuccok, bár a TETH-nek voltak black metal jellegű dalai is. Krisztiánnak volt két projektje, a FROM MY GRAVE, aztán az APOKALIPSZIS ÁRNYÉK, ezekben gitároztam, Krisztiánt kiegészítve énekeltem, és elektronikus zajokat tettem hozzá. Ezek atmoszférikus black metal zenék voltak. Az APOKALIPSZIS ÁRNYÉK éneksávjait egyébként egy időben vettük fel a MARBLEBOG „Arhat“ demójának éneksávjaival 2002 májusában. Krisztián csinálja manapság a TEOPHANIA nevű ambient formációt. A NORA és a TOLUOL némely későbbi anyagaiban is volt részem, illetve segítettem a korábban csak kazettára felvett cuccaikat végső formába önteni. Ja, igen, volt még egy VÉRESGYÁSZ nevű poén grind projekt is, de az a többinél is rövidebb életű volt. Aztán volt még néhány ambient projekt, amiket egyedül csináltam, a PALUSTER REX 2003-ban és a NOPHELETH 2006-ban. Ami a metal dolgokat illeti, 2003-ban Kenéz Robi DIECOLD projektjében vettem részt, ez BATHORY/VENOM által inspirált zene volt. 2003-ban nála énekeltem fel Szegeden a MARBLEBOG „Csendhajnal“ és „Forestheart“ albumait, és még néhány split anyagot, az egyik ilyen alkalommal énekeltem fel a DIECOLD demót is. 2004-ben felléptünk a Stygian Shadows fesztiválon, ott is én énekeltem a DIECOLD-ban, illetve ugyanazon az estén a DUSK és TYMAH zenekarokban én gitároztam. Ez a három koncert később meg is jelent egy dupla kazettán. Ezután elmérgesedett a viszony, így a 2006-os DIECOLD albumon már nem szerepeltem. 2007-ben Khrul meghívására énekeltem egy FUNEBRE dalban is több másik hazai black metal vokalistával együtt, érdekes tapasztalat volt. Volt aztán a 2006-ban elindított DÖG nevű zenekarom, amivel kijött egy rakás demo meg egy mini CD (ez egy FANTOM tribute lemezre is felkerült). Ez primitív black/thrash metalként indult, punkos death metalként folytatódott, aztán tiszta death metal irányba mentünk el, 2010-ben fel is vettünk egy dalt „Ambience of Graves“ címmel. Ezután a teljesen megírt lemezt nem sikerült már elkészíteni különböző okok miatt. Ezek a témák nem lettek elfelejtve, a MARBLEBOG „Kietlen“ lemezére is került át 1-2 riff, és még a jövőben is meg fognak jelenni ilyen-olyan formában. Mindezek a projektek már nem léteznek, jelenleg csak a MARBLEBOG és a 2018-ban elkezdett ASATTARN aktív. Ahogy telik az idő, egyre több tiszta énekes zenét hallgatok, rengeteg heavy metal, doom metal és klasszikus rockzenét, szeretnék egy ilyen zenekart is csinálni a jövőben. Konkrét dalok is vannak már, meglátjuk mi lesz belőle.

A fent említett projektek között személy szerint az ASATTARN az egyik kedvencem, amellyel hangsúlyozottan intelligens és jól felépített módon közelítesz a leginkább talán az experimentális dark (esetleg black) ambientként leírható zenéhez, ha minden áron műfaji besorolást keresünk. Mutasd be kérlek az ASATTARN jelenét és jövőjét!

– 2018-ra jutottam el odáig, hogy megvolt a szellemi és fizikai tér a nyugodtabb alkotáshoz. Ahogy már fentebb kifejtettem, mindig is foglalkoztam ambient zenékkel, hamarabb volt szintetizátorom, mint elektromos gitárom. A régi ambient projektjeimet nem akartam folytatni, úgy gondoltam, jobb lesz új néven tiszta lappal indítani. 2018 nyár végére összeállt egy albumnyi anyag. Eléggé eklektikusra sikeredett, vannak benne zajos illetve drone témák, dallamosabb, zeneibb részek, illetve a berlini iskolára jellemző ritmikus, arpeggiós kompozíciók is. Én magam jelentettem meg az albumot kazettán „An Old Beginning“ címmel, a borítón szereplő képet egy svéd barátom rajzolta még évekkel korábban, úgy gondoltam, ehhez az anyaghoz illeni fog. Erre az albumra került fel a már említett két klasszikus gitáros dal, amik aztán a MARBLEBOG „Kietlen“ albumának kiindulási alapjául szolgáltak. Nem volt cél, hogy kifejezetten dark ambient zenét csináljak, bár szokás szerint elég sötét, borongós zene jött belőlem. A szellemi rész itt is a mulandóság, entrópia, halál, természet, megvilágosodás témák körül forog. 2019 áprilisában jött a következő kiadvány, a TEOPHANIA-val közös split kazetta és CD. Ehhez egyetlen 20 perces dalt vettem fel, ez egy lebegősebb anyag, de ebben is vannak nagyon obskurus részek. 2019-ben felvettem még két másik dalt is, az egyik egy tisztelgés volt a holdra szállás 50. évfordulóján, a másik egy TEOPHANIA-val közös improvizatív kollaboráció, szintén űr tematikájú. Az ASATTARN eddig eléggé eklektikus. Teljesen máshogy közelítek hozzá zeneileg, mint a metal zenéhez, ami egymás után fűzött gitár riffekre épül, úgy érzem, még mindig a kísérleti fázisban vagyok. Idő kell, amíg természetes módon kialakul egy sajátos zenei világ. A zeneiség és a morajlás között rejtőzik valahol a lényeg. Izgalmas utazás, öregemberként is el tudom magam képzelni, hogy ezt csinálom. Inspiráló látni olyan legendákat, mint Morton SUBOTNICK, aki még 80 évesen is feszegeti a határokat. 2020 is intenzív évnek néz ki, jön a második ASATTARN album, és tervben van két további split kiadvány az AIBORIA és az ODVAS formációkkal.

A MARBLEBOG kapcsán hosszú évekig tartó elszigeteltség után úgy tűnik tele vagy a zene nyelvén formába öntött impulzussal és ez kézzel fogható életjelek által is materializálódik, akárcsak az ASATTARN kapcsán, így mire ezek a sorok nyomtatásba kerülnek, a tervek szerint már bőven elérhető lesz a Mu. Hogyan jellemeznéd ezt a megjelenést?

– Mint írtam, nem volt cél, hogy mindenképpen dark ambient zenét csináljak, ezzel a második albummal pedig tudatosan szerettem volna elmozdulni a „black metal zenész dark ambient projektje“ tipikusnak mondható világától. Ez egy négy dalból álló, 46 perces, végtelenül minimalista album. Ha ráhagyatkozol a zenére, segít egy nyugodt, letisztult tudatállapot megteremtésében. A manapság már alapvető digitális megjelenés mellett ez az anyag is kijön limitált példányszámú, professzionális kazettán is. Szeretem, ha kézzel fogható formában is megjelennek a zenéim, nem csak arctalan óriáscégek serverein.

Hogyan éled meg jelenleg a természet – közeli életszemléletet? Kulcs ebben számodra a zene?

– Hetente többször igyekszem kijárni ide a közeli erdőbe. Amikor kint vagyok a természetben, soha nem hallgatok zenét, a csend és a természetes hangok miatt megyek ki. Aztán ez persze hat rám, és kifejezésre jut a zenében.

Álltál már színpadon, ritkán, de több alkalommal is. Remélhetünk esetleg MARBLEBOG, vagy akár ASATTARN színpadi rituálét?

– Valószínűtlennek tartom, hogy a MARBLEBOG színpadra lépjen. Három-négy másik zenész kellene hozzá rajtam kívül, hogy reprodukálható legyen a dalok lemezes formája, különösen most, hogy a „Kietlen“ albumon már végig jelen van a szintetizátor. De nem igazán vonz a koncertek közege, túlságosan magamnak való vagyok. Az is kisebb csoda, hogy korábban egyáltalán színpadra léptem, az amerikai koncert egyenesen szürrealitás kategória volt. Őszintén szólva úgy gondolom, hogy ez a típusú zene nem igazán működik élőben. Ha minden úgy szólna, mint lemezen, kása lenne a sok reverb miatt, viszont ha azt letekered, kiveszik belőle az atmoszféra. Az ASATTARN esetében elképzelhetőnek tartom, hogy kiüljek egy asztalhoz szintetizátorokkal, kütyükkel, ezt könnyebb megvalósítani. Itt jóval nagyobb tere van a rögtönzésnek is, az ambient közeg szellemi tere nyitottabb, befogadóbb, mint a black metal zártabb, kötöttebb világa. Voltak is már kezdeményezések ASATTARN performance ügyben, de még nem jutottunk el idáig. Pár éve csináltunk egy koncertet Miskolcon a TOLUOL formációval, két szintetizátorral és egy elektromos orgonával, az például működött, igazi elszállás volt.

Milyen zenéket hallgatsz manapság?

– A teljesség igénye és fontossági sorrend nélkül; ambient dolgokat (CELER, Thomas KÖNER, Mathias GRASSOW, ALTUS, Thom BRENNAN, AINDULMEDIR, FOREST MANAGEMENT, AEOGA, AURAL HOLOGRAMS, ZOÄT-AON, I.CORAX, OLHON, Klaus SCHULZE, William BASINSKI, MYSTIC TOWERS, PUCE MARY), különböző trance cuccokat (DOHM, DERANGO, KASATKA, OGOUN, ETNICA, BLUE PLANET CORPORATION, ASTRAL PROJECTION, JUNO REACTOR), rengeteg hagyományosabb heavy metal/doom/rock zenét (BLACK SABBATH, JUDAS PRIEST, SAINT VITUS, TROUBLE, PAGAN ALTAR, CANDLEMASS, WITCHFINDER GENERAL, MOTÖRHEAD, PURPLE HILL WITCH, THE WIZAR’D, REVEREND BIZARRE, LORD VICAR, CRYPT SERMON, MANILLA ROAD, SAVATAGE, ANGEL WITCH, ALICE IN CHAINS, SOUNDGARDEN, EUROPE, MIDNIGHT PRIEST, STALLION, ALPHA CENTAURI, ANVIL, ALIEN FORCE, COMMANDER, DEATH ANGEL, ANGEL SWORD, ANTABUS, GALAXY, SRI AUROBINDO, PINK FLOYD, David BOWIE, Iggy POP, Tom WAITS, PRINCE, RUSH, GENESIS, MAMMATUS, BUFFALO KILLERS, MOUNT CARMEL, TAME IMPALA), természetesen extrémebb death és black metalt is (PAN.THY.MONIUM, DISEMBOWELMENT, MORBID ANGEL, OBITUARY, BLOOD INCANTATION, CHTHE’ILIST, GOREMENT, DEEDS OF FLESH, KRYPTS, OUTRE-TOMBE, TOMB MOLD, DUSK (USA), PURTENANCE, BATHORY, VENOM, CELTIC FROST, LIMBONIC ART, DIABOLICAL MASQUERADE, VED BUENS ENDE, MAYHEMIC TRUTH, AZAXUL, STRID, INFERNUM, EVOL, PARNASSUS, PANOPTICON, MISTCAVERN), klasszikus zenét – ami csak érték, stílustól függetlenül.

Korábban úgy nyilatkoztál, próbálsz egyszerű és tiszta életet élni. Hogyan látod ezt jelenleg és milyen módon törekedsz az ilyen irányú céljaid megvalósítására?

– Pár éve kiköltöztem a Pilisbe, néhány méterre itt az erdő. Itt megvan a privát szférám, jó a levegő, csend és nyugalom van, a városban megfigyelhetetlen állatok, látni a Tejutat. Mára gyakorlatilag elhagytam az állati eredetű táplálékokat, nem akarom, hogy miattam érző lényeket kínozzanak és gyilkoljanak. Alkoholt, dohányt csak nagyon ritkán fogyasztok. Nem vagyok ezekben a dolgokban extrém, de az irányvételt fontosnak tartom. Test és tudat tisztasága visszahatnak egymásra.

A zene és az irodalom az én esetemben kéz a kézben jár. Érzel közöttük párhuzamot?

– Ez egy érdekes dolog. Azt hiszem értem, hogy mire gondolsz, de én speciel soha nem voltam nagy regény- vagy novellafogyasztó. Az irodalom valahogy a művészeti ágak közül mindig a legtávolabb állt tőlem. Talán azért, mert annyira a szavakhoz kapcsolódik. Zenék, festmények vagy filmek számomra sokkal inkább meg tudják jeleníteni a szavakkal kifejezhetetlent. Leginkább tudományos témájú könyveket olvasok, legyen az biológia, csillagászat, történelem (Harari könyvei iszonyat jók), filozófia. Ami a könnyedebb műfajokat illeti, szeretem a zenészek életrajzi könyveit, teljesen magával tud ragadni. Ha irodalmi alkotást akarok olvasni, leginkább sci-fi szokott előkerülni, azokat nagyon szeretem.

Gábor, nagyon köszönöm a beszélgetést!

– Köszönöm a lehetőséget!